Csongrádi Református Egyházmegye
Áldás, békesség az Olvasónak

Keresés a honlapon


PRESBITERI KONFERENCIA
- 2021.11.16.

M E G H Í V Ó a Magyar Református Presbiteri Szövetség Békés és Csongrád megyei területi szervezeteinek 2021. dec. 04-én szombaton 10 órai kezdettel a Vésztői Református Templomban rendezendő 4. közös konferenciájára

tovább







Ifjúsági találkozások Istennel – 2020. – a Biblia lapjain keresztül
Csongrádi Református Egyházmegye
TAB-2020-P-0020 pályázata


A Csongrádi Református Egyházmegye által pályázott program a konfirmandus korosztály ismeret gazdagítását célozta meg, eredetileg egy kirándulás, később egy ifjúsági program, majd pedig a keresztyén alapértékeink jobb megismerésén keresztül, a konfirmandusok számára átadott saját Biblia és énekeskönyv birtokában.

A beszerzésre került projektor és állvány esetében, a gyülekezési tilalom miatt 2020. december 31-ig tartó időszakban még nem történt meg a használatba vétele.

A Szegedi Clarisseum Alapítványtól megvásárolt Bibliák és énekeskönyvek a gyülekezetek lelkipásztorainak kerültek átadásra.


Juhász András esperes átadja Mándi Kitti helyettes lelkésznőnek a Kiszombor-Maroslelei gyülekezet Bibliáit és énekeskönyveit

Baráth Imre Gábor gondnok átadja a Bibliákat és énekeskönyveket Nagy Zoltán Imrének, a Mindszent-Szegvár-Derekegyházi gyülekezet lelkipásztorának


Baráth Imre Gábor gondnok átadja a Bibliákat és énekeskönyveket a Székkutasi missziói gyülekezet lelkipásztorának Stefán Zoltánnak



Honlapkészítés